BABÁZUNK

Felhívtak az alapítványtól, hogy el tudjuk kezdeni a kezeléseket, és még a gyógytornász is ugyanaz lesz minden alkalommal. Amikor náluk jártunk, még semmi hasonlóval sem tudtak bíztatni, ezért nagyon megörültem a lehetőségnek. Délelőtt átmentem anyuékhoz, mert hozzájuk sokkal közelebb van a hely. Amikor átértem, Nyafika mintha megérezte volna, hogy valami gonoszságra készülünk, azonnal iszonyatos sírásba kezdett, és abba se hagyta, amíg el nem indultunk a kezelésre. A szobában ahol tornáztatják, több matrac van letéve a földre, és ott folyik a kezelés. Egyszerre több gyerekkel foglalkoznak, persze mindegyikkel másik gyógytornász. Szegény kis babácskám olyan nagyon sírt, ahogy még négy hónap alatt soha. Könyörgő tekintettel nézett ránk. Az volt a szemében, hogy „ments meg kérlek”. Szörnyű volt ezt látni. Az egyik felem akarja ezt a dolgot, a másik felem pedig annyira sajnálja szegényt, hogy azonnal megszabadítaná a kínzójától. Hosszú távon biztos jót tesz, de átélni pokoli lehet neki. Egy óra után én is alig tudtam feltápászkodni a földről. Mikor onnan kijöttünk el is aludt, és aludt majdnem három órát. Mikor felébredt, újra az én régi kedves és vidám Nyafikám volt. Eddig éjszaka mindig bal oldalra fordította a fejét. Most felébredtem, ránéztem, és felfelé fordulva aludt. Lehet, hogy már ez az első alkalom is használt.