BABÁZUNK

Lassan két hónapja elromlott a kocsibejárónak az a kapuja, amin én állok be. Automata kapu, tehát csak a motor egységnél belülről, szinte a földön hasalva lehet kinyitni a biztonsági zárát, és azután kézzel kell elhúzni. Ha kintről jövök, akkor először kinyitok egy másik kaput, azon bejövök a kertbe, visszazárom, eljátszom a kulcsos parádét, vissza a kocsiba, és így tudok beállni. Eddig azt mondták, hogy legyek türelemmel, és várjam meg a jó időt. Hát ez a bizonyos „jó idő” már hetek óta itt van, de a szerelő sehol. Két napja anyóstól elkértem a számát, hogy ha ők nem intézik, akkor majd én. Aznap este fel is vette a szerelő, és azt mondta, hogy másnap délután jön. Hát ez a másnap tegnap volt, de se nem jött, se nem telefonált, és fel se veszi, ha hívom. Tegnap este mondtuk anyósnak, hogy hívunk valaki mást. Erre nagy hangon kikérte magának, hogy ez bizony az ő háza, és ide idegent nem hívunk (ezzel a szerelővel tán együtt őriztek disznót???). Majd ő eldönti, hogy ki jöhet ide. Ezzel csak az a hiba, hogy ez az ő háza dolog nem stimmel, ugyanis három lakás van a házban. Igaz, hogy ők építették jó tíz éve, de mindkét gyerekükkel kifizettették a saját lakásukat. Tehát kicsit sántít ez az én házam dolog. Azt képzeli, hogy majd ő megmondja a tutit. Fel kell világosítanom róla, hogy én itt nem, mint vendég vagyok, hanem itt élek. Ha az após oldalán nem nyílna a kapu, már rég meg lenne javítva. Minden költség harmadolva van. A kútfúrótól már megkaptuk a ránk eső számlát, pedig ki se járunk a kertbe, az ugyanis az ő szórakozásuk. Szóval egy öröm itt élni…