Így a terhesség vége felé elgondolkodtam azon, hogy milyen is volt ez a kilenc hónap. Amikor minden gondolatommal csak egy babát akartam, és azt szinte fénysebességgel meg is kaptam, nem is mértem fel, hogy milyen szerencsés vagyok. Azóta sokat olvastam olyan nők írásait, akik mindent megtesznek, de nagy szenvedések árán és évek alatt se valósul meg az álmuk. Ezek alatt a hónapok alatt voltak jobb és rosszabb időszakaim, de minden érdektelenné válik majd, ha végre a kezemben tarthatom a kislányomat. Fizikai értelemben szinte semmi problémám nem volt. Néhány "depressziós" nap okozott kisebb kellemetlenséget nekem, de főként a környezetemnek. Megvalósítottam a "rózsaszín álmomat" (anyu nevezte el így a babaszobát), és már minden csak arra vár, hogy a kis lakója megérkezzen. Bár már csak néhány napom (talán csak órám) van a szülésig, nem aggódom. Tudom, hogy minden a legnagyobb rendben lesz:))) Türelmetlenül várlak már Orchideám...
