Úgy döntöttek az okosok, hogy még maradjunk egy darabig egyben… Fél 11 körül értünk a kórházba. A szülésznő telefonált, hogy végeztem-e már, mire mondtam neki, hogy még csak most várok a liftre. Igazán figyelmes tőle, hogy nem felejtett el érdeklődni. Az orvos kicsit kevesebb érdeklődést mutatott irántam. Először megcsinálták a CTG-t (jó fél óra várakozás után), majd egy belső vizsgálat következett. Ilyet még nem éreztem. Szerintem a könyöke is bennem volt. A végeredmény, egy újnyira kitágult méhszáj. És az ítélet, hogy valószínűtlen, hogy mostanában szülni fogok. Ez elég viccesen hangzik… Mellesleg a doki közölte, hogy a hétvége egyik napján szabadságon lesz, de nem mondta meg melyiken, nehogy pont ezért akkor szüljek. Elég beteges elmélet. Azt ajánlotta, hogy élvezzem még ezt a néhány szabad napot… A kocsiból felhívtam a szülésznőt, és elmondtam neki a dolgokat. Ő teljesen boldog volt a táguló méhszájtól. Szerinte ez nagyon jó hír, hogy fájás nélkül is tágul:))) Megemlítette, hogy ilyen vizsgálatok után némi vérzés előfordulhat, ne essek pánikba. Szóval ennyi történt a kiírt napon…
Újra itthon…
2009.11.03. 14:07 Cézár imádó
12 komment
Címkék: terhesség kismama kórház orvos bébi baba mama vizsgálat ctg szülésznő
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
manner 2009.11.03. 14:12:26
Cézár imádó 2009.11.03. 14:26:01
tucsok01 2009.11.03. 15:10:36
Én 2008.11.04-re voltam kiírva:)
És nem történt november 11-ig semmi szörnyű volt főleg akkora volt a pocim:):):) 4700gr baba lett természetes úton és 6 óra alatt született meg:)Szülés a világ legcsodálatosabb folyamata még ha fáj is mert a végeredmény magárt beszél:)
Én nagyon nehezen bírtam az utolsó hetet:)de drága Anim (anyós) azt mondta az a gyerek akkor jön ki ha megérett a körme és igaza volt:)Tutika vagyis a babám tudta hogy később kell ki jönnie, így Újbuda baba lett......
Az hogy tágulsz az jó szerintem:)
Szülés beindulásához tippek:
Lépcsőzés segített nekem és a meleg fürdő sexet a dokim mondta de nem történt semmi sajna:(
Kitartást és nem sokára kezedben lesz a kis csajszi:)
Szép napot
Cézár imádó 2009.11.03. 16:11:35
Én is ezt kérdeztem az orvostól:)))
tucsok01 2009.11.03. 16:30:45
Akkor marad a lépcsőzés:) Bocsika
Cézár imádó 2009.11.03. 16:34:16
rodeokimba 2009.11.03. 17:30:55
A napokban végigolvastam minden bejegyzésedet és nagyon drukkolok, hogy minnél hamarabb kibújjon a csöppség és addig is kitartás:)
.Lobelin. 2009.11.03. 18:05:28
Most akadtam rád és végig olvastalak... nagyon drukkolok, szerintem néhány nap és boldog anyuka leszel!-) Amit leírtál, nem kizárt, hogy azt az egy centit is a kezével csinálta... ettől meg is indulhat a szülés, úgyhogy már lehet ma boldog anyuka leszel-)) Annak idején nekem fájásim ugyan voltak viszont nem tágultam, úgyhogy a dokim ilyenekhez folyamodott, hogy előrelendítse a dolgokat, de az én kislányom bizony nem igyekezett kifelé-) azért ma már 13 éves, úgyhogy nyugalom a tiéd sem fog bent maradni-)
Sok-sok erőt és kitartást Neked!
Csigamami 2009.11.03. 20:29:56
Hajrá csajok!
( Ja és sztem inkább kérj meg valakit a szülőszobán, hogy filmezzen, mert az nagyon jó ha apuka fogja a kezed!!! )
tina83 2009.11.03. 21:47:40
Most aztán járhatok ide is naponta többször, hogy lerágjam a körmeimet!!! :)
Nem éééér .... :)
Cézár imádó 2009.11.04. 07:57:41
Amit nem ismerek, arról nem nyilatkozom elhamarkodottan:)))
Cézár imádó 2009.11.04. 07:58:47
Sajnálom, hogy bezárod a blogodat:(((