Három napja vagyunk itthon. Eddig igazán élvezemJ Babácska egy tünemény. Ha néha sír is, azonnal abbahagyja, ha cicit kap. Órák hosszat tudom nézegetni. Simogatom a kis puha hajacskáját, és naponta százszor szerelmet vallok neki. Én voltam az, aki leginkább ellenezte az együtt alvást, és most mégis magam mellé veszem az ágyba és úgy alszunk el. Szépen gyógyul az a bizonyos alsó fertály. Már elég egy kis betétecske is, hogy felfogja amit fel kell. Az igazi méretes darabokra csak az első két kórházi napon volt szükségem, azt követően egyre kisebbeket tudtam használni. Azért remélem, hogy hat hétig nem lesz szükségem ilyesmire. A szoptatás is megyeget. Az első perctől kezdve örömmel fogadja, sőt követeli a tejecskét. Szeretném csak ezzel táplálni babucit. Attól se esnék kétségbe, ha pótlást kéne adni, de sokkal jobb lenne csak szoptatni. Ma volt itt a védőnő. Nem is igazán értem, hogy mi a dolga. Semmi olyat nem csinált vagy mondott, amit eddig nem tudtam. Az anyósom szerint még pénzt is kellett volna adnunk neki. Én ugyan nem fogok olyan dologért fizetni, ami kötelező, és mindenkinek jár. Sőt, inkább tehernek érzem, hogy egy idegent engedjek fölöslegesen a lakásunkba. Hetente szeretne meglátogatni. Azt hiszem, hogy ezt nem fogjuk igényelni. Holnap jön a gyerekorvos. Tudomásom szerint az első két vizit ingyenes, és csak az azt követőekért szoktak „hálapénzt” kérni. Talán több értelme lesz a látogatásának, mint a mainak volt. Még egy hét se telt el a szülés óta, és már azt mondom, hogy jöhetne a következő baba. Persze ha nem múltam volna még 35. ..