Tegnap (december 19.) délelőtt elmentem anyuékhoz Nyafival. Szépen megebédeltem, majd beraktam Nyafikát az ottani ágyacskájába (mert ugye olyan is van neki). Ott szépen elaltatta magát, amíg én az ismerőseimmel beszélgettem telefonon. A redőny le volt húzva, ezért nem vettem észre, hogy elkezdett esni a hó. Fél 3-kor pelenkázni akartam nyuszót, de a cucc a másik szobában volt. Kinéztem az ablakon, és szakadt a hó. Még egy gyors etetésre futotta, azután összekaptam magamat, és elindultunk haza. Először egy jó kis hótakarítás várt a kocsiról. A mínusz 7 fokról már nem is beszélek. Már alig tudtam felmenni a hegyi úton. Egy órát tartott, mire lejutottam a Moszkva térre. Másik egy óra volt, mire elértem a Lágymányosi hidat. A kocsik tömött sorokban, lépésben haladtak. A Lurdy háznál eltört az ablaktörlőm (nem a lapát, hanem valami, ami mozgatja)… Na ez volt a nap fénypontja. Szakadó hó… tömött kocsisorok… 5 hetes gyerek a kocsiban… farkasordító hideg… és egy használhatatlan ablaktörlő… Ennél többre ki vágyna. Pont sikerült még beállnom egy benzinkúthoz, mielőtt végleg beborította volna az ablakot a hó. Telefon apucinak… Újabb egy óra várakozás a kocsiban… Nyafika jelezte, hogy éhes. Gyorsan kihámoztam a hordozóból és megszoptattam. Azonnal meg is nyugodott. Milyen jó, hogy tud „belőlem enni”. Különben sírhatott volna egy darabig… Mikor apuci megérkezett, átraktuk Nyuszót a másik autóba, és elindultunk haza. Az én kocsim maradt a kútnál. Egy igaz „jókislányunk” van. Őt még ez a rémes tortúra se hozta ki a béketűrésből. Otthon pancsiztunk, ettünk, és szépen átaludtuk az éjszakát. Reggel megkértük az anyósomat, hogy vigyázzon a bébire, és visszamentünk a kocsiért. Gond nélkül hazahoztam. Most a garázsban olvadozik. Remélem, hogy karácsonyig meg tudom javíttatni…