BABÁZUNK

Hát bizony ezt nem lehet megszokni. A zokogást, az izzadást, és a könyörgő tekintetet. Most voltunk ötödször, de ugyanolyan fájdalmas volt szegénykémnek, mint az első. Sajnos nem is lesz jobb (legalábbis ezt mondták). Viszont ha használ, akkor hosszú távon megéri. Így a szívem szakad minden alkalommal, amikor szenvedni látom Nyafikámat. A gyógytornász azt mondta, hogy a mozgása tökéletesen megfelel a korának, és a háton fekve rendben van már a fejtartása is. Hason fekvésnél továbbra is a rossz irányba tartja. Erről kéne valahogy leszoktatni. Most nem aludt el a végén. A sírástól kipirult arcocskájával csak nézelődött. Mire a kocsiba tettem mély álomba zuhant.

Húsvétkor a keresztszüleim is velünk ünnepeltek. Már azóta szerettek volna nekünk átadni egy ajándékot, mióta Nyafikánk megszületett. Végül erre most került sor. Kaptunk tőlük egy nagyon szép vázát. Három macska van rajta. Apa cica, anya cica és egy kiscica. Olyanok, mint a mi kis családunk. Én imádom a macskákat, ezért ez egy nagyon aranyos és találó ajándék volt.

http://shop.goebel.de/?sortimente=58

Nyafikám betöltötte az ötödik hónapját. Mostanra megduplázta a születési súlyát, és belenőtt a 68-as ruhákba. Ügyesen eljátszik magába is, és már nem kell a kezébe adni a játékokat, hanem egyedül is kiválasztja a neki tetszőt. Képes hosszú percekig kacagni, ha valami tetszik neki. Még mindig igazi kis „szopinyúl”. Imád szopizni. Persze én is imádom, ha ezt teszi. Jókat alszik a kezemben. A hozzátáplálással megvárom a hatodik hónap végét.

Hát bizony jó néhány hónapja annak, hogy én utoljára a belvárosban sétáltam. Kocsival sokszor átszelem az egész várost, de a terhességem második felében, és a szülés óta nem voltam sétálni csak a város szélén, illetve parkokban. Mostanra kissé besokalltam a családi házaktól, és az ocsmányul ugató, büdös pofájú kutyáktól (tisztelet a kivételnek, de nekem csak bosszúságot okoznak), amik „színessé” tették ezeket a bizonyos sétákat. Ez nem az én életformám. Világ életemben a nyüzsgést szerettem. Ma délután kitaláltam, hogy esetleg benézhetnénk a Váci utca környékére. A jó idő miatt dugig volt turistákkal. Mindenhol ültek az éttermek teraszain, hömpölyögtek az utcán. Olyan jó volt újra emberek között lenni. Gyönyörűen sütött a nap, és élveztem minden percét. Megnéztük az új sétáló utcát is. Nem nagy szám, de a közlekedés teljesen megváltozott miatta. Találkoztunk egy kedves ismerősömmel (Andrással) is, aki most látta először Nyafikát. A babakocsiban csak az arcát látta, de neki is az volt az első mondata, hogy milyen kis pufi. Mindenki ezt mondja rá. Pont most mértem, és mostanra megduplázta a születési súlyát, vagyis 6600g. Szerintem így is sokkal kisebb, mint más hasonló korú gyerek. Holnap lesz 5 hónapos:)))

Szombaton anyuékhoz mentünk húsvéti vacsorára. Összejött a család apraja-nagyja, és nagy lakomát csaptunk. Ez minden évben így szokás. Volt ott sonka, tojás, frissen sült házi kalács és sok egyéb finomság, amiket mindig anyu készít. Vasárnap otthon pihentük ki az előző napot. Azután eljött a húsvét, vagyis a locsolkodás ideje. Délután meglátogattuk a párom nagymamáját (a dédit), aki nagy szeretettel fogadott minket. Nyafikát egyszer látta csak eddig (karácsonykor), de akkor még csak hat hetes volt, és át is aludta a találkozást. Most végig mosolyogta az ott töltött időt. Az én nagymamám nem akart minket fogadni. (hát meg is érdemli, hogy egyedül legyen). Végül anyuéknál zártuk a három napos ünnepet. Én még mindig oda megyek „haza”. Valahogy az maradt az „otthon” annak ellenére, hogy már van saját családom, és velük élek.

Egy hetet ki kellett hagynunk, mert a gyógytornászunk beteg lett, ezért az ötödik héten csak a negyedik alkalommal voltunk. Én az elmúlt két hétben is rengeteg pozitív változást tapasztaltam. Nyafi úgy forgatja a fejét, mint a motolla. Szegénynek ki is kopott a haja hátul egy foltban. Aludni pedig már mindkét irányba alszik. Lassan szűnőben a rossz szokás:))) A kezelés alatti zokogás most se lett kevesebb. Ott kisírja magát egy hétre, hogy azután nekünk csak a „jókislány” maradjon. Szinte önkívületi állapotba került. A végén megint elaludt. Megint álmában öltöztettem, hazavittem, és aludt közel 3 órát. Mikor felébredt, újra a vidám kis Nyafi volt:)))

Mivel már melegebbek lettek a napok, úgy gondoltam, hogy Nyafikát éjszakára már nem takarom be a több rétegbe hajtogatott nagy pléddel, csak egy kis vékonnyal. Éjjel arra ébredtem, hogy dobálja magát. A feje folyamatosan a rácsnak csapódott. Megpróbáltam összehajtogatott pelenkával tompítani az ütéseket, de csak nem hagyta abba a vergődést. Mindezt álmában csinálta. Egy óra után úgy gondoltam, hogy esetleg éhes. Kapott egy terven felüli szopit. Azután visszatettem a bölcsőbe. A nyüglődés tovább folytatódott. Ekkor apuci kitalálta, hogy esetleg a pokróca hiányzik szegénynek, mert az eddig körülölelte őt, és biztonságot adott neki. És láss csodát… Amint visszaadtam neki a nagy takaróját, megnyugodott és szunyált reggel 9-ig. Szegénykém nyáron el fog olvadni alatta, ha addig valahogy nem tudjuk leszoktatni róla…

Lassan két hónapja elromlott a kocsibejárónak az a kapuja, amin én állok be. Automata kapu, tehát csak a motor egységnél belülről, szinte a földön hasalva lehet kinyitni a biztonsági zárát, és azután kézzel kell elhúzni. Ha kintről jövök, akkor először kinyitok egy másik kaput, azon bejövök a kertbe, visszazárom, eljátszom a kulcsos parádét, vissza a kocsiba, és így tudok beállni. Eddig azt mondták, hogy legyek türelemmel, és várjam meg a jó időt. Hát ez a bizonyos „jó idő” már hetek óta itt van, de a szerelő sehol. Két napja anyóstól elkértem a számát, hogy ha ők nem intézik, akkor majd én. Aznap este fel is vette a szerelő, és azt mondta, hogy másnap délután jön. Hát ez a másnap tegnap volt, de se nem jött, se nem telefonált, és fel se veszi, ha hívom. Tegnap este mondtuk anyósnak, hogy hívunk valaki mást. Erre nagy hangon kikérte magának, hogy ez bizony az ő háza, és ide idegent nem hívunk (ezzel a szerelővel tán együtt őriztek disznót???). Majd ő eldönti, hogy ki jöhet ide. Ezzel csak az a hiba, hogy ez az ő háza dolog nem stimmel, ugyanis három lakás van a házban. Igaz, hogy ők építették jó tíz éve, de mindkét gyerekükkel kifizettették a saját lakásukat. Tehát kicsit sántít ez az én házam dolog. Azt képzeli, hogy majd ő megmondja a tutit. Fel kell világosítanom róla, hogy én itt nem, mint vendég vagyok, hanem itt élek. Ha az após oldalán nem nyílna a kapu, már rég meg lenne javítva. Minden költség harmadolva van. A kútfúrótól már megkaptuk a ránk eső számlát, pedig ki se járunk a kertbe, az ugyanis az ő szórakozásuk. Szóval egy öröm itt élni…

Mostanáig az volt a problémám, hogy Nyafikám éjjel ugyan aludt 9-12 órát, de napközben csak akkor, amikor szopizott. Többször előfordult, hogy egy óránál is többet töltött a karomban. Néhány napja az ellenkezőjére fordultak a dolgok, illetve csak részben. Szerencsénkre az éjszaka maradt. Nappal minden etetés előtt (3 óránként eszik), egy órával elkezd nyafizni, a szemét dörgöli, és valamit a fejére húz (takaró, pelenka, játék). Ilyenkor igyekszem gyors lenni, és a szobájában lévő ágyba betenni jó közel az „altató zongorájához” (szuper találmány). Ilyenkor többnyire néhány perc alatt álomba ringatja a zene. Én azonnal kijövök a szobából, és csak azért megyek vissza, hogy lehúzzam a fejéről, amit magára rángatott. Nappal a bölcsőbe nem rakom be, hogy meg tudja különböztetni az éjjelt a nappaltól. Anyu szerint azért alszik ennyit, mert most nő. Már 68-as ruhákat adok rá. A súlya 6300g.

Ha valaki szeretne a babájáról ilyen képeket, akkor megoldható:)

Nyafikám ezt is hibátlanul megoldotta. Tegnap (március 28) is úgy kelt, mint eddig, vagyis a régi idő szerint 6-kor. Én egész nap nem állítottam át az órákat, és úgy csináltam, mintha nem történt volna semmi. Ma reggel cicuskám a régi idő szerint 5-kor, vagyis a mostani szerint 6-kor ébredt. Ő elrendezte a dolgot. Nekem már csak át kellett állítanom az órákat. Már most okosabb nálunk. Imádom:)

Tulajdonképpen ez volt az első hétvége mióta Nyafi megszületett, amit igazán hármasban töltöttünk, mint egy család. Vagyis szinte a napok minden percében együtt voltunk. Együtt reggeliztünk, sétáltunk, Nyafit fotóztunk, ebédeltünk, megint sétáltunk, kicsit tévéztünk, palacsintát sütöttünk, pancsiztunk… és már el is telt a nap. Nyafi nagyon élvezte. Igazi boldog kiegyensúlyozott baba. Egész nap jókedvű és rengeteget nevet. Már nem utál hason feküdni, és hosszasan nézelődik így. Ha elfárad, leteszi a fejét, pihen egy kicsit, majd újra kezdi. Fürdésnél is szokott hason lenni. Ma adtam rá először 68-as ruhát. Nem akarom elkiabálni, de az éjszakáink még most is csodásak. Egybe alszik kilenc órát, majd reggel 6 körül eszik, és alszik újabb hármat. Olyan jó, hogy velünk alszik. Jó találmány ez a bölcső. Nem is tudom mi lesz, ha kinövi. Hogy fogok nélküle aludni? Lehet, hogy vele költözöm a babaszobába…

Ma megejtettük az első hosszabb kiruccanásunkat Nyafival a természetbe. Családi programot szerveztünk. Öt gyerekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel kivonultunk egyet sétálni, játszóterezni és állatokat nézegetni. Nyafikám egy ideig békésen heverészett a babakocsiban, de kb. egy óra után nyafogni (és nem sírni) kezdett. Szerencsére készültem erre, és magammal vittem a felcsatolható hordozót. Ezzel szépen magamra függesztettem a királylányt, és onnan órákig nézelődött. Most is tüneményes volt. Mindenkinek tartogat néhány mosolyt. Hazafelé a kocsiban mély álomba szenderült, ezért egy órával később is evett a szokásosnál. A súlya még alig lépte túl a hat kilót, ezért egész jól viseltem a cipelését, de nem tudom, hogy mi lesz, ha megszokja, és tíz kilósan is követeli majd…

Az utóbbi napokban egyre kevesebb a tej, pedig még mindig naponta hatszor szoptatom Nyafit. Ezt valószínűleg az ő viselkedése (szopási szokása) idézi elő. Már minden jobban érdekli a szopásnál. Tekergeti és rángatja a fejét, közben mosolyog és viháncol. Egyedül akkor hajlandó velem tölteni tíz percnél többet, ha annyira fáradt, hogy rajtam alussza ki magát. Ez néha akár az egy órát is eléri. Ilyenkor azért nem teszem le, mert különben napközben nem alszik. Szóval ördögi kör. Ha így folytatja, akkor kis tápszeres lesz belőle. Ezt én elég nehezen emésztem meg, mert imádom szoptatni. Tegnap volt 19 hetes. Remélem, hogy azért az hatodik hónap végéig marad neki még valamicske.

Ma reggel megláttam a Kika újságban, hogy 15%-al olcsóbban meg lehet venni azt az autósülést (RÖMER KING plus – Alex), amit kinéztem Nyafikának. Eredetileg rózsaszínt akartam (Bella), de aztán meggyőztem magam, hogy egy sötét szín praktikusabb. Bele kellett gondolnom abba, hogy hamarosan egy játszótér homokozójából kell majd egyenesen az ülésbe tennem őt, és a világos ülés elég gusztustalan lenne néhány ilyen alkalom után. Délután el is mentünk, hogy megvegyük. Egy nagyon szimpatikus eladó volt a segítségünkre, aki mindent megmutatott rajta. Még a kocsiig is kihozta, és segített betenni. Szépen kitölti a hátsó ülést. Két felnőtt már el se fér mellette. A következő két hónapban még biztosan a hordozót használjuk, mert Nyafika még alig több, mint 6kg, ez a kis monstrum pedig 9-18kg-ig használható.

Harmadik alkalommal jártunk kezelésen. A keserves zokogás most se maradt el. Ha nem a nyakával foglalkoztak, akkor csak szemlélődött. A végére annyira elfáradt, hogy még a kezelés közben elaludt. Úgy öltöztettem fel, hogy meg se rezzent, pedig hátul volt a rugdalózó gombolása. Már látszik a javulás. Sokkal többet forgatja a fejét abba az irányba, amerre eddig nem szeretett nézni. Többször rajtakaptam, hogy a jó irányba alszik. A kocsiban se alszik már, hanem nézelődik. Tegnap óta engem néz. A babakocsiban pedig pláne semmi alvás nincs. Még át se fordult, de a felüléssel már próbálkozik. Szerintem túl korai.

Anyu tavaly volt 60 éves. A születésnapján tudta meg Nyafika érkezését. Délután átmentem hozzá. Pont vasalt. Boldog szülinapot kivántam neki, és a kezébe nyomtam egy pár kerámia cipőcskét. Megköszönte, de nem jött rá a mögöttes tartalomra. Végül csak el kellett mondanom. Nagyon örült neki, hogy végre nekem is lesz babám. Másnak akkor még nem is mondtuk el. Tegnap már együtt ünnepeltük a 61-et. Nyafika ott vidámkodott az asztal mellett. Mivel három gyerekkel együtt ünnepeltünk, én nem akartam elmenni étterembe, ezért inkább felhivtam az éttermet, és megkérdeztem, hogy össze tudják-e késziteni a vacsorát, hogy már csak érte kelljen menni. Délután a Kata elment érte, én pedig vettem egy tortát. Nagyon jó hangulatban telt az este. Mi Nyafikával ott is aludtunk.

Tegnap (március 18) a Kopaszi gáthoz mentünk sétálni. Nem számítottam rá, hogy ennyire jó idő lesz, ezért még a téli hacukába csomagoltam Nyafikát. Soha nem szokott a babakocsiban sírni, de most egy fél óra után rázendített. Az egész arca csupa víz volt. Iszonyatosan megizzadt. A végén kivettem a babakocsiból és kézben vittem, hogy legalább a szél hűtse egy kicsit, mert levenni nem mertem róla a kabátot. Bezzeg ma… már rá se adtam, csak egy melegebb együttest. Nagyon cuki volt benne. Szinte elveszett a hordozóban. Anyu meg is jegyezte, hogy talán ennél egy kicsivel több ruha nem ártana. Sajnos én elég végletes vagyok… Mindent, vagy semmit… Mellesleg elértük a 6000g-ot:)

Nyafikám életében először most (március 16) nevetett. Eddig is mosolygott hangosan, de ez most egész más. Anyunak produkálta ezt a mutatványt. Rajtam lógott elöl a hordozóban, és amikor anyu bohóckodott neki, úgy nevetett, mint egy igazi gyerek. Már nem úgy mint egy baba.